Archívum: Őszi földek |
Halkan hullik a lágy nap a fáról. Némán búcsúzik minden falevél, Szántók felett megfeszülő puha fátyol. A messzi vándor csendben hazatér. Hűs kertekben kincs már többé nem terem, Csak a bíbor ősz száll a vérző erdőn keresztül, Hol gyönge madárszót temet a lassú végtelen. A didergő, kék dombon sápadt kereszt ül. A mezőkön még dúsan zúg a tengeri S a harasztok közt mélán tántorog a kóbor Északi szél, majd az est a bús világot elnyeli. A házak alatt hordókban hallgat a kincses óbor. Míg a sűrű est kifoszt minden ágat A lámpafénytől az ablak megremeg, Földeken a fáradt parasztok sóhaja árad és megtérnek az éjtől részeg emberek. |