GYERMEKSÍROK

Gyermeksírok, halott csecsemők, halott gyerekek. Roppant bölcsőjük, a Föld,
a Mindenségben ringatja parány testüket.
Gyermeksírok. Anyák. Apák. Kezükkel nem játékot nyújtanak, hanem virágot.
Szájuk néma, mit beszéljenek? Szemükben könny, mit reméljenek? Kezükben
szívük mozdul, simogatják a rögöket.
Gyermeksírok, döbbenet ül fölöttetek és fényként ragyog a csodálatos Szere-
tet: apák, anyák simogatják a porló rögöket.

BÖLCSŐDAL A KRIPTÁBAN

Kripta. Kő hideg levegő. Ketten megyünk le. Az Anya, aki rég temette ide
gyermekét és én.
Serceg a gyufa. Megtöri a csöndet. Gyertyafényben látom a márványba vé-
sett betűket: Ilonka.
Állunk.Az Édesanya ajka mozog. Imádkozik vagy magában beszél. Altató-
dalt suttog. Nem hallom, mégis hallgatom.

" Elestél - felemeltelek.
Elbújtál - megtaláltalak.
Tanultál - tanultam veled.
Sírtál - szívembe folyt könnyed.
Nevettél - hallom kacagásod.
Beteg voltál - voltam ápolód, orvosságod.
Megnőttél - nekem kicsiny maradtál.
Meghaltál - utánad sikoltott a testem,
lelkem azóta keres szüntelen.
Magamban hordlak újra, de megszülni nem tudlak.
Márvány a sírodon. Jaj nekem - csak ezt csókolom!
altatódalt súg a szívem, hallod, ugye?"

Állunk. Néma az Anya. Márványhoz hajol. Simogatja, csókolja, gyöngéden,
mintha gyermekének arca volna. Hallgat. Mozdulatlan az ajka. Arca nyugodt,
szép, mint amikor a bölcső felett énekelt dalt. A szeretet éneke ez itt, a krip-
tában is...

ANYA SIRATJA CSECSEMŐJÉT

Álmom voltál, fiam lettél, álmom vagy újra. a világnak haltál meg,
nem nekem, anyádnak élsz, élsz, míg élek.
Mosolyogsz mosolyomban, szívemben rebben szíved, gügyögésed
fülemben, neved méz a számban, kezecskéd arcomon, szájacskád
mellemen, melegedben melegszem, fájdalmamban fázom.
Tested a földben, lényed lényemben, hónapokig hordtalak, hordlak
halálomig, megszülni már nem tudlak.
Mégis születsz - jaj! - , naponta újra szüllek emlékeimből képzele-
tembe, képzeletemből a szívembe. Karjaimban érezlek, csókjaim -
mal halmozlak.
Szerettelek. Szeretlek - van Isten! - halálon túl is.