Nyirkos magány

Se kék ég, se nap nem látszik,

fojtogat a fény hiánya:


mint elnyűtt, szürke porrongy


hull a vastag köd a tájra.


Pucéran vacognak a fák,

letépte ruhájuk a tél;


s csúszós, barna masszává lett


a nemrég sárga falevél.


Nyirkos magányban a világ,

holnap talán már havazik.


Alszik majd a fehér csöndben,


és hallgatag vár tavaszig.


2011-12-02