Se kék ég, se nap nem látszik,
fojtogat a fény hiánya:
mint elnyűtt, szürke porrongy
hull a vastag köd a tájra.
Pucéran vacognak a fák,
letépte ruhájuk a tél;
s csúszós, barna masszává lett
a nemrég sárga falevél.
Nyirkos magányban a világ,
holnap talán már havazik.
Alszik majd a fehér csöndben,
és hallgatag vár tavaszig.
2011-12-02 |