Még kapaszkodom beléd, mint moha a sziklafalba, mint a halott, ki vakon vágy az égre, s kitakarva.
Még ölelnélek egyszer, mint fészek a madarat, mint a fű a mozdulást, hol él és öl az akarat.
Vágyom a szád hideg kútját, melytől enyhébbek a lázak, s úgy érinti kezed ujjam, mint szívet az alázat.
|