Archívum - Tavasz előtt |
| Most csendben állok és nyugalomban: a napnak utolsó bronz lángja lobban, távol ásító gyárak sziluettje, mi gond volt és teher - az elfeledve. Nem hallik munkának fájó lépte már, s lassan elcsitul az utolsó madár, sűrű árnyat sző a szél minden ágra. Tanyát ver a kertek esti magánya. |