Jézus és a lator

(lK.23,32-34 - 39-43)


A kép, amelyet az evangélium bemutat, döbbenetes. Az emberi gonoszság rendkívül találékony mások megkínzásában. Nem elég, hogy halálra ítélik Jézust, gerendákból ácsolt keresztet vitetnek vele, tövissel koronázzák, gúnyt űznek belőle, káromolják, eszelős gonoszsággal keresztjét két közismert gonosztevő bitófái között állítják föl. Lássa a nép: gonosz Ő is a gonoszok között...
Ám az Isten, aki " görbe vonalakon egyenesen ír ", aki a rosszból is jót hoz elő, váratlanul úgy rendezi át a jelenetet, hogy kínhalálra ítélt Vesztes haldoklásában is megváltó lesz. Az egyik lator káromolja: " Nem te vagy a Messiás? Szabadítsad meg hát magadat és minket is. " A másik lator látva Jézus vér borította arcát, felsejlik benne a szánalom érzése. Rászól társára: " ... ez semmi rosszat nem tett..." Talán valamikor tanítását is hallotta, bűnbánatról, mennyek országáról. Bizalommal fordul feléje és kéri: " Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz országodba." S akkor a Megfeszített Isten, aki nem szólt a gúnyolódókhoz, szitkozódó gyűlölködőkhöz , légszomjtól gyötörten a Jó Lator felé fordítja fejét és ígéri neki: " Bizony mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban. "
"Egyetlen tiszta moccanása a szeretetnek, és megsemmisít egy egész bűnös életet " - vallja Mauriac. A megbánás egyetlen szava elég Jézusnak, hogy megbocsásson. Az az ember "latorként" került a keresztre és "szentként" halt meg rajta. Mást nem tudunk róla. A hagyomány őrzi nevét: Dismas.
Amikor Jézus virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, hívei énekkel dicsérték. Az ellenséges farizeusok kérték Jézust, tiltsa meg nekik az ünneplést. " Mondom nektek -válaszolta Jézus - ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni. " - Csoda lett volna? Mennyivel nagyobb "csoda", hogy amikor hívei a keresztúton ott vannak ugyan (kevesen!), hallgatnak, sírnak, félnek és akkor bátor szólni egy pogány asszony, Claudia Procula, védelmébe veszi egy méltán elítélt Lator, s majd látni fogjuk, szint vall mellette a római Százados!
Vajon ez nem nagyobb csoda, mintha kövek kezdtek volna kiáltani?!
Megfeszített Uram, ha vétkesen is, bár jobbodon lennék majd... Emlékezzél meg haldokló Uram és haldoklásomból boldogságodba emeljél.