Aranylant

„Vigasztalóm vagy és fölemelőm, ó be sok mindent köszönhetek Szerelmednek...” – olvashatjuk egy Szegeden, 1919 nyarán papírra vetett szerelmes levélben, melynek feladója Juhász Gyula, a címzett pedig az az újságírónő - név szerint Eörsi Júlia -, akit hajlamosak vagyunk a szőke Anna miatt háttérbe szorítani, pedig meglehet: több figyelmet érdemelne.

Juhász Gyula szerelmes verseit legtöbbször (és joggal, hiszen maga a költő gondoskodott erről) az Anna-versekkel azonosítjuk, pedig van jó néhány múzsa, akikhez a költő szerelmes verseket írt.

Ilyen vers a Tájkép, a Szép csöndesen, a Tápén, a Tovább, az Emlék című költemények, amelyek egy szép szegedi színésznőhöz, Zöldi Vilmához szólnak, és akivel 1919 tavaszán találkozott Juhász Gyula. Emlékezetében a Szentivánéji álom fénylőn tündöklő Hermiájaként maradt meg leginkább a színésznő, és a Hermia című szonetten kívül még mintegy tizenöt vers örökíti meg a gyönyörű Zöldi Vilmát.

...és vannak versek, melyek 1914 és 1919 között keletkeztek - ezek a Júlia-versek -, melyek a költőt az életnek visszaadó Eörsi Júliáról dalolnak.

Eörsi Júliáról kevesebbet tudunk, pedig az egyetlen nő volt, aki viszonozta a költő szerelmét, és akivel - egyes források szerint - házasságot is kötött Juhász Gyula.

Eörsi (eredeti nevén Janeschdik) Júlia jónevű újságíró, publicista, tanár volt, és nagy feltűnést keltettek Juhász Gyuláról szóló visszaemlékezései, a "Tiéd a sírig", és az "Emlékeim Juhász Gyuláról" - melyeket 1957-ben publikált, és amelyekben vitatható módon dokumentálta állítását, miszerint 1918. márc. 20-án egyházi házasságot kötött Juhász Gyulával.

Nevével a Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek névjegyzékében találkozhatunk, fejfáján ez állt: Eörsi Júlia (Janeschdik; Eörsi Tóth) 1889 -1958.

Mi mégis Annára emlékezünk leginkább, aki talán a legkevésbé volt méltó arra, hogy a magyar szerelmi költészet legszebb verseinek ihlető múzsája legyen...

Ám a költőnek nincs egyetlen átkozódó szava sem az őt semmibe vevő Annára, sőt mindannyiszor szinte megáldja a (valljuk be) középszerű színésznőcskét.

Olyanok ezek a versek, mint a Mária-himnuszok a liturgiákban.
„Milyen volt szőkesége, nem tudom már…” – írja a búcsúzó, fáradt és beteg költő, Juhász Gyula a közeledő halál árnyékából, egyik legszebb, remekbe vésett versében.
Tehát Juhász Gyula és Sárvári Anna…

Egy bizalmas, baráti levélben szomorú vallomása így szól: „Volt már vagy öt ideálom, de a versírásnál többre egyiknél se merészkedtem…”

Múltak arany ködében épen, szépen
Mosolyognak az édes lányfejek,
Szerettem őket, megdaloltam őket,
És – nem csókoltam egyiket se meg!

A költő a sorstól ragyogó költői tehetséget, de nem a legelőnyösebb arcot kapta…Bizton állítják az irodalomtudósok, hogy ezért lett a beteljesületlen szerelmek és sajgó emlékezések lírikusa. Juhász Gyula „csak” halhatatlanságot tudott adni a nőknek…Juhász Gyula „csak” az irodalomtörténet számára tudott szeretni…
Szegedi remeteként is emlegetik, vagy ahogy ő nevezte magát Vidék című versének záró sorában: "isten szegénykéje" volt ő, akárcsak Szent Ferenc…

Nagy szerelmét, akihez – vagy inkább akiről – a legszebb verseit írta, Nagyváradon ismerte meg. Huszonöt éves volt, amikor ebbe a városba került 1908 telén - itt kapott gimnáziumi tanár-állást. Ugyanitt alkalmazták segédszínésznőnek a Nagyváradi Színházba Schall Annát - aki a jobban csengő Sárvárira változtatta vezetéknevét a remélt karrier érdekében.

A Juhász-versek Annája (vagy a legtöbb ismerősének csak egyszerűen: Nusi) 1904-ben a színiakadémia előkészítő osztályából „tehetséghiány miatt elbocsáttatott”, de a pécsi színháznál sikerült szerepet kapnia, majd a váradi sajtóban már dicsérő méltatást is. Ebben minden bizonnyal Juhász Gyula „tolla” is szerepet játszott, hiszen ő otthonosan mozgott a színházi világban, nagy ambícióval írta a kritikákat, sőt bemutatták egy daljátékát is, melyben Anna is fellépett…
A fiatal tanár és a kezdő színésznő találkozása elkerülhetetlen volt.
De milyen is volt Anna?
Az utókor egy csodaszép, szőke hajú, búzakék szemű, selymes hangú, elragadóan szeretetreméltó természettel megáldott lányként ismeri és szereti - Juhász Gyula gondoskodott erről a szép, de hamis kép kialakításáról. Nem lehet felróni neki: nagyon szerelmes volt Sárvári Annába, és ez mindent megmagyaráz.

Egy kortárs szerint: „Robosztus megjelenésű hölgy volt, konyhanyelven úgy mondhatnánk, hogy trampli. Nagy lábai valósággal harsogtak a színpadon. Arca is cselédtípus: alacsony homlok, lapos orr. Szőke, dús korona alatt szép, de szótlan kék szemek.”
Juhász Gyula ezt másként látta:

Azért szeretlek Anna, mert nagy emlék,
A tünde múlt örök hárfája vagy,
Mert fölzokog egy szép, bús végtelenség,
Ha visszazendül távozó szavad.

Azért szeretlek, mert veled kerestem
A májuséj kárpitján csillagot,
Mely őszök őszén és dermedt telekben
Fiatal lánggal ott tovább ragyog.

És tündököl egy messzi szerelemre,
Mely győztesen zeng sors és sír felett
S elmúlt kezek búcsúzásán merengve
A szűz magasban fénye megremeg!

Hegedűs Nándort idézem, aki Annát bíztatta: „Fog maga még szerepet kapni, csak tartson ki Gyula mellett. Legyen jobb hozzá. Mit veszít vele? Egy csók. Mi az?”
- Semmi, és mégsem megy. Nézzen rá... – felelte Anna.”
És az az Anna, akiről Juhász Gyula oly megkapó, örökérvényűen csodálatos szerelmes verseket írt; az az Anna, akit szívósan belehajszolt az újságírók szelíd elnézésébe és szerepet kerített neki; az az Anna, akinek futó szerelmek szegélyezték szánalmas, szegényes, szikkadt színésznői életét - nos, ez az Anna a kissé csúnya, ápolatlan és foghíjas költőt nem volt képes szeretni. Nem gonoszságból, nem dacból. Egyszerűen nem tudta…
Dutka Ákos így emlékezik: „Nagyvárad figyelte és féltette a költőt. Az újságírók kávéházi asztalánál sokszor vitte a szót egy tréfákból, élcekből kifogyhatatlan ügynök, Korda Sándor, aki nagyon szerette és óvta Juhász Gyulát - de tudta azt is, mely estéken jár előadás után Sárvári Anna Juricskay Barna lakására. Egy este aztán elcsalta a gyanútlan Juhászt színielőadás után a színpadi kiskapuhoz, ahol Juricskay Barna várta szerelmét. Juhász tágra nyílt szemmel látta, hogy beülnek a kocsiba és elhajtanak. Korda kis kerülővel odavezette a Nagy Sándor utcai lakás ablakához a költőt, ahol ő még láthatta az imádott Anna szőkeségét. Egyszerre ott benn kialudt a lámpa, s Juhász a lámpaoszlopot átölelve zokogott az ablak alatt. S Anna meghalt Juhász Gyula számára, mint elő valóság, hogy megdicsőült árnya végigkísérje egész további életén…
Erről így vall:
„Mikor rájöttem a nagy valóságra, hogy semmi sem vagyok neki, két hétig, mint az őrült szaladgáltam a városban. Nem ettem, nem aludtam. Borzalmas kínokat szenvedtem. Két hét múlva megírtam legszebb versemet, amelynek refrénje: Én Annát eltemettem…”

Anna meghalt és Annát eltemettem…
Szép volt, nemes volt, tiszta, mint a hó.
Ott él ő már csak a nagy emlékekben,
Minden elomló és elsuhanó.
Nincs könnyem és nem járok én gyászmezben,
De Anna meghalt, Annát eltemettem!

Vannak ösvények, amelyekre többé
Nem lép a lelkünk, bár útunk örök,
Vannak, csodafák, nyílhatnak örökké,
De nekünk egy virágunk letörött,
Csak sírva járhatnánk egy tündérkertben…
Ó, Anna meghalt, Annát eltemettem!

Ne hozzatok hírt róla, őszi felhők,
Ne hozzon hírt felőle a tavasz,
Üdvöt adhatnak néki nyári erdők,
Engem emléke halkan behavaz.
Szép volt, nemes volt, szűz volt a szívemben,
De Anna maghalt, Annát eltemettem!

Juhász Gyula egyoldalú szerelmének voltaképpen nincs története: epekedő várakozások a színészbejáró előtt, egy-két kávéházi beszélgetés, el nem csókolt csókok, a féltékenység és a megalázottság gyötrelmei.
A színésznő hamar tovaszállt: 1909 őszén Zomborba szegődött, majd más vidéki társulatoknál játszott.

A fentebb említett leghíresebb Anna-vers, mely távoli emlékként idézi már Annát, a találkozás után két és fél évvel keletkezett.
Milyen is volt Anna szőkesége...?

Zomborba szerződése után még küldött neki egy képeslapot 1913. február 12-én (Velázquez: Queen Anna című festmény-reprodukcióját), melynek hátuljára a következőt írja: "Megint Annára gondolt, s ezt a brilliánsokkal ékes Annát küldi a szépséggel ékes Annának a költő."
Tehát - joggal feltételezhetjük -, a valóságos szerelem sem hűlt még ki.

Anna később rájött, hogy híressé vált a költő szerelme által, ezért valószínűleg - bár ezt nem tudjuk biztosan - találkozott vele. Erről egyetlen adatunk van - már ha ez adatnak nevezhető.
Az Orbán lelke című önéletrajzi elbeszélésében Juhász Gyula Orbán Gergellyel, saját alteregójával Sárossy Adrienne-t (valószínűleg Anna alakmását, hiszen a monogram is árulkodik) a következőképpen láttatja, amikor Pozsonyban találkoztak: "Elhízott, szeplős arca erősen kifestve, a hangja rekedt és durva, mámoros szeme üresen, unottan pislogott körül, nagyon közönséges volt. "

A költő hagyatékában fönnmaradt egy kép Annáról ezzel a dedikációval: "A drága Gyulának régi, meleg szeretettel..."

Két évvel később, amikor a költő a Moravcsik-klinikán kereste súlyos melankóliájából a gyógyulást, a színésznő meglátogatta Juhász Gyulát. Állítólag a beteg keresztülnézett rajta, majd hátat fordított neki. Sőt, 1921-ben Júlia nevét kicseréli Annára az Epilógus című versében:

De mámort adtál, de éneket adtál,
De tavaszom volt, szebb minden nyaraknál,
Volt egy Anyám és egy Annám s kerestem
Valami szép összhangot életemben:

Tehát ismét visszatért a maga teremtette eszményképhez, hiába próbált újra meg újra leszámolni az emlékkel: a Fohászkodás, Az Isten malmai című versek is erről tanúskodnak. Még ezután született a legszebb Anna-versek egyike: az Anna örök.

A vers végén a kéziratban és az első közlésben (Pesti Napló, 1926, július 11.), nem az AMEN szó szerepel, hanem az ANNA. A hibát valószínűleg a Hárfa című gyűjtemény nyomdai szedője követte el, és onnan öröklődött minden későbbi kiadásba. Ezzel együtt - irodalomtörténészek, méltatók szerint - jobbnak tűnik a vers az AMEN szóval befejezve.

Elég pontosan rekonstruálható, hogy ki és milyen lehetett Anna. Kovács Tivadar a színiakadémia anyakönyvéből megállapította, hogy 1887-ben Dunaföldváron született. Amikor tehát a 26 éves Juhász Gyula megpillantja, Anna 22 esztendős. A húszas évek elején Váradon játszott, és férjhez ment egy nagykereskedőhöz. A tönkrement kereskedő 1930-ban megmérgezte magát: ebben anyagi gondjain kívül az is közrejátszott, hogy felesége elhagyta. 1934-ben újra férjhez ment Szántó Jenő színészhez, a debreceni színház rendezőjéhez. 1938-tól a fajvédelmi törvények miatt nem újították meg a férj pesti orfeumi szerződését, ugyanakkor Anna csípője kificamodott, és többet nem tudott színpadra lépni. Ekkor Anna nénje, Schall Mária saját lakásában tartotta el őket.

1938. július 25-én, hétfőn délután 6 óra felé tért haza Schall Mária a bevásárlásból. Húgát eszméletlenül találta az ágyon.
A”Nyolc Órai Újság" egykoron ezt írta: „Az ágy mellett, a földön, Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki: ~Annának, örök szerelemmel. Juhász Gyula ~ olvasható rajta a költő dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta.”

Hogy legenda-e ez, vagy sem - nem lehet tudni. Mindenestre Péter László, aki az Anna örök című 1990-es kötet utószavát írta - így említi. Az bizonyos, hogy Anna is gyógyszerrel lett öngyilkos. - írja Túri Péter Juhász Gyuláról írt dolgozatában.
Mindez egy évvel Juhász Gyula öngyilkossága után történt...
És milyen érdekes és kiszámíthatatlanul kegyetlen az élet: a költő szerelmeinek csaknem mindegyike öngyilkos lett.
…és egyik sem Juhász Gyuláért.

*