Gyönyörű, tavasz-ízű szombat délutánon
a lányom alszik rebbenő pillával, s látom,
megmoccan bal keze - mintha legyintene -
talán vitába szállt, talán szólt az ő istene,

de mintha elfáradna, keze vállára bágyad,
álmodik; figyelem, amint a fény szétárad,
s arannyal szövi kékesre mélyfekete haját:
nincsen nála szebb bármely’ moziplakát…

Harminc év alól most fölbuzog sok emlék:
hisz’ tegnap még gyermek volt, és nemrég
a láztól féltő aggódás sistergett szívemben,
később a vágy, hogy boldog révbe érkezzen.

Felnőtt. És most itt alszik a régi pamlagon,
verset írok, elmélázom, nyitva az ablakom,
alkonyodik: felgyúl Pasarét ezer lampionja.
Felébred a lányom, s karját nyakamra fonja.






Budapest, 2012.április 28.