Paul Verlaine: Spleen |
L.-nak Lobogva gyúlt mind a piros rózsa, Drágám, ha ruhád szél fodrozza, Az égi kékség üde s lágy, félek, most benned múlik a vágy, Ma nem ad enyhet a hűs pálma, és mintha mind gyötörne s fájna,
Les roses étaient toutes rouges Chère, pour peu que tu ne bouges, Le ciel était trop bleu, trop tendre, Je crains toujours, - ce qu'est d'attendre ! Du houx à la feuille vernie Et de la campagne infinie |