Az aranykapu mellett nő egy fa,
Gyümölcsei a Csodát mutatják,
Levelei az elhagyatottság
Napjai -- s haldoklás éjszakája.
Gyümölcsért nyílik rügye s virága,
Gyökerét-törzsét halál fogja át,
Nem bírja a kiontott vér súlyát,
A földre hajol csatakos ága.
De nézd a gyümölcsöt! Íze-színe
Jobb, mint a bor -- vagy jókor jött halál,
Mikor elég a gyászból, s nézd, a vár
Ott ragyog! Szeretve, lélegezve
Hűti égő szívünk, hol megtalál
Minket a Dal, s a Szeretet fénye.
Arbor Vitae
Beside the golden gate there grows a tree
Whose heavy fruit gives entrance to the ways
Of Wonder, and the leaves thereof are days
Of desolation -- nights of agony
The buds and blossom for the fruits to be:
Rooted in terror the dead trunk decays,
The burdened branches drooping to the clays
Clammy with blood of crushed humanity.
But lo the fruit! Sweet-bitter, red and white,
Better than wine -- better than timely death
When surfeited with sorrow -- Lo the bright
Mansions beyond the gate! And Love, thy breath
Fanning our flaming hearts where entereth
Thy Song of Songs with Love's tumultuous light.
