Nézd, mennyire szép a kristályfehér
kvarc, mint a jég, oly tiszta, s repedezett
szívén fut a csillogó aranytelér
a hegymélybe és elcsábítja kezed;
levélben bújik szerelmes üzenet,
hol mindig rejtve maradnak a hibák,
nyáron csak menyasszony ruhát lát szemed,
ám néha fagy borul paplanként reád.
Lásd, télen, ha zúg a vad hózivatar
és csak sűrűsödik a hideg utcán,
álldogálsz ott kint, és lassan betakar
a hógyapjúból szőtt puha kardigán.
   Kiáltanál, hogy fázol, de hiába:
   beleolvadsz e szűzies világba.