Nézd az arany búzamezőket, puhán bólogatnak a kalászok a szélben; sürögnek a pékek Szent István napján, s olvad a vaj a megszentelt kenyéren. Nemcsak a nyáré e szín: belecsöppen teámba fagyos estén az akácméz és a citrom; elkortyolom, s miközben múlik a láz beteg foltja, visszanéz rám az Etna fényképe, sós peremét nehéz illatú kénvirág szirmai pettyezik... olyan halott ez a vidék! Egyszerre tud hívni és taszítani. Élet és halál... ez mind, ez a sárga; Látod, ha felnézel a Nap arcára.
|