Ha a föld zsíros és csigák tenyésznek rajt,
sötét gödröm rögös vén föld alá ásom,
hol csontom nem érzi börtönnek a talajt,
s álmatlan alszom lent, mint cápa a sodráson.

Nem akarok se sírt, se testamentumot!
Nem kérem a világ szánalmát s könnyét sem!
Inkább holló tépje hullám, mely rossz volt és unott,
és hagyja hátra majd bűzben és véresen.

Ti férgek, híveim, siket és vak népek!
Szabad halottként most vígan hullok közétek!
Kéjvágyók és bölcsek, romlásom összes sarja!

Hasadt húsom alatt ti fúrjatok utat ott!
S feleljetek, van-e kín mely fájóbban falja
tetemem, mely holtak közt mélyebben halott!

Le mort joyeux

Dans une terre grasse et pleine d'escargots

Je veux creuser moi-même une fosse profonde,

Où je puisse à loisir étaler mes vieux os

Et dormir dans l'oubli comme un requin dans l'onde.



Je hais les testaments et je hais les tombeaux ;

Plutôt que d'implorer une larme du monde,

Vivant, j'aimerais mieux inviter les corbeaux

A saigner tous les bouts de ma carcasse immonde.



- O vers! noirs compagnons sans oreille et sans yeux,

Voyez venir à vous un mort libre et joyeux ;

Philosophes viveurs, fils de la pourriture,



A travers ma ruine allez donc sans remords,

Et dites-moi s'il est encor quelque torture

Pour ce vieux corps sans âme et mort parmi les morts ?