Ma is dülöngve jött az esti szél, csontos vénség ez az Isten-adta! Sírokra ült vagy hajba mászott, s a fákat tépte, nyűtte vagy faragta.
Olyan lettem napról napra s tovább, mint a kutya, minek nincsen ólja, - piacon vagy állomáson reszket, s az összes lábat megszagolja.
Ki hülyén röpköd, majd mereng és elvágy, az a lombok közt a napnak foltja. Mikor úgy van kedve, álma, dolga, az esők lompos dühét eloltja.
S lámpák körött rajzik fények bolyha, s az ég virágzik minden fényen… Kongjál őszharangszó, duhaj módra! Mulatni jár a gyilkos ösztönlényem.
Aki tollal írt rég, az kéjjel öl ma, lefolyik az ég, s ring a távol partja, az ágon csöppnyi eső gömbölyödik, egyik világ a másikát így tartja.
|