Ékes Agáta, arany madaram, neked írtam e verset,
hogy deli szépséged csupa hexameter bizonyítsa,
és a tünékeny idő suhanása örökre megálljon...
Tán nem is ember volt, aki szült, hanem isteni nászból
még maga Aphrodité nemzett ide, erre a földre,
hogy - dicsekedve nekünk - kimutassa olümposzi voltát!
Bájaidért esedez remegőn a nap is meg a csillag:
náladnál gyönyörűbb szerető nem volt Szemelé sem!
Tested a dús, kegyes ég adománya nekem, köves ékszer:
tündökölőn, pazarul szikrázva nyilazza a fényét...
Ívelt homlokodat bronzbarna hajad koronázza,
mint a királylányok fejeit gyöngyös diadémjuk.
Bűvöletes csoda két ruganyos melled kicsi gömbje,
és a hasad homorú szerelem-csészéje, a köldök!
Rózsaszirom keze volt Éósznak is, ámde, ha látná
karjaidat, tudom én, hogy irigyelné simaságát,
s tündérszép Helené vágyná a nyakad puha selymét!
Lábaid, Akropolisz görög oszlopait felidézve,
elragadóan kecsesek, finomak és álombeli karcsúk...
Ágota!Gerle-szavú múzsám, a gyönyörben a társam,
míg ragyogó szemeid sugarával a mennybe varázsolsz,
úgy hiszem, érted akár a halálnak a kínja se fájna...

1941- 1994