Melankólia
A nap szürke, beteg folttá enyész,
alatta hever a hófoltos barázda.
A Rész felett győzelmet vesz az Egész,
Tartarosz a földet körbejárja.
Gyenge sást tarol a jeges szél,
madárhangon metsz a halál sikolya,
messze hallik, de már nem ítél,
csak vijjog és ágról-ágra száll tova.
Bent a házban gyertya lobban:
az áldást utolszor szórja szét,
langy' szobákban az idő mozdulatlan:
s az anya átöleli gyermekét.
II.
Engem szomorúvá tett az Isten,
mert rám kéretlen jelet égetett,
most itt állok előtte pőrén, meztelen,
s gyászom megdézsmálja az életet.
Kezeim közt elhalnak a tettek,
az imák ólmos súlya szívemen;
csak a bánat végtelen a teremtettnek.
Így vagyok a kegyelemben idegen...
