Nézz fel most te is az alkonyi égre,

mikor utolsót lobban a napkorong;

sárga lánggal ég a felhőknek széle,

míg rőt parázsba bújik a horizont.

Zord vihart jósol a narancs
színjáték,

bár a tűzfény ma még hevíti arcod,

ám a holnapi szél kergette árnyék

ránt reggelre kelvén marcona kardot.

De felejtsd el, kérlek, most a
hideget,

érezd csak, ahogy a láng belülről fűt;

gyere velem, hadd mutassam meg neked

a díszes naplementét, a gyönyörűt.

   Gyümölcsöt termett ámuló
mosolyod:

   amint a Nap ott fent végsőt pislogott.