Alszol, Uram? |
| Újságok címlapján: árvíz. A rádió 30 percenként közli a Duna medrét ostromló harcát. A tv képernyőjén elöntött házak, menekülő emberek, önfeledten segítők. Napok óta küzdelem az Ember és a víz katasztrofális támadása között. Mit tegyek? Gyenge vagyok már homokhoz, lapáthoz. - Mit tegyek? KIÁLTOK! URAM ALSZOL? Olvasom rólad Uram, bárkába szálltál, tanítványaid követtek. Vihar támadt a tavon. Vihar dobálta a hajót. S Te, Uram ALUDTÁL. Új évszázadunk napjaiban is bárkánkba szállsz, vihar támad, mozgásban a gazdaság, a társadalom, a család, válságban a család és megmozdulnak a hegyek, és áradnak a folyók, medrét ostromolva támad a Duna. Hitünk megrendül, reményünk fogy, szeretetünk kételkedik és te Uram, csak ALSZOL?! Kiáltok: ments meg, mert elveszünk! - Felébredsz. Halkan kérded: " Mit féltek, kicsinyhitűek? " Majd parancsoltál a szél korbácsolta tengernek. És lőn csend. E csöndben újra kérdezted barátaidat: "Hol van a hitetek? " Hol a hitünk? Elfelejtettük, hogy történelmünk során mennyi katasztrófa ért már minket, de Te felébredtél, és a történelem útján előbbre haladt az ember, háboroghatott a föld, a vízek kitörhettek medrükből, emberek ezreit érte sérülés és és emberek tizezreiben mozdult meg a segítség, (mert ahol elhatalmasodik a gonosz, ott túlárad a jóság), - a m é l y kezedben van: emberré lettél, sülyedő bárkánkat 2 ezer éve el nem hagyod, a Mindenség Szívében Szíved dobog, nem veszhetünk el... Írom, de érzem félelmét tanítványaidnak: " Mester!...Mester!... Elveszünk." ( Lk 8,22-32) Jajjukra felébredtél. Kiáltásunkra felébredsz. Ismét parancsolsz a szélnek, ami a Dunát korbácsolja, és elcsöndesedik minden. És a jóakaratú emberek újra takarítanak, építenek, hogy szebb legyen a világ. Természeti katasztrófák megrendítik hitünk, gyengítik reményünk, szeretetünk Felőled és Feléd tele kérdőjellel. Emberek vagyunk. Nem az igazakat hívtad, hanem a bűnösöket... Emlékszem -újra olvasom- volt már vízözön a Föld egy részén. Befejeztével igaz emberednek, Noénak ígérted: " Szövetséget kötök veletek./.../Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet veled és veletek és minden élőlénnyel kötök, amely veletek van örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között."(Ter 9,11) Uram, nem nézem az újságot, nem lesem a tv rémisztő híreit, rekviemet hallgatok a rádióból. Lapát, homok már nehéz nekem, de merem kérdeni: Uram alszol? - Merem kérni: Ébredj, elveszünk. Mennyei Atyád ígérte, add meg Te nekünk, hogy szivárványt lássunk, hiszen -ígéreted szerint- szövetségben vagyunk: Teremtő és teremtmény. És egy bárkában ülünk... Szivárvány ragyogjon felettünk.... Mácz István- |