Arthur Rimbaud: Érzés

Ahogy jöttem e kék és lusta nyárestén át,
a talpam vágta e vad  fűsarj szálkás húrja.
én álmodozom, míg az éj a harmatát
rám szenteli, s  a szél a hajam összetúrja.


És én, ki némán és üresen tántorog,
miközben édes vágy gyúl, lombosodik bennem,
futok és rohanok, mint űzött rossz vándorok,
akár ha lenne egy asszony az életemben.


Sensation


Par les soirs bleus d'été, j'irai dans les sentiers,
Picoté par les blés, fouler l'herbe menue :
Rêveur, j'en sentirai la fraîcheur à mes pieds.
Je laisserai le vent baigner ma tête nue.


Je ne parlerai pas, je ne penserai rien,
Mais l'amour infini me montera dans l'âme ;
Et j'irai loin, bien loin, comme un bohémien,
Par la Nature, heureux- comme avec une femme.