Parafrázis egy Paul Verlaine-költeményre

La lune blanche
Luit dans les bois;
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée...


A holdat ma
fehérnek látom,
az est foltja
remeg az ágon.
Tüze vész a holdnak
alatta dalolnak…


Dereng a tó,
tükör ring rajta…
Ha látható,
arcunkra hajtja
búját e tájkép.
Oh, hányszor is fáj még


a sok  hullt nap,
mi dúl az Éjben,
s a tűrt múltnak,
emléke kéjben
és sírban veszve lenn…
A lélek meztelen!