Pöttyös Kamilla
Inkább apró Budha, szemlélődve néz a világba... a szemünkbe...
Mit is mondjak neki? Hallgatom hallgatását. És Ő az enyémet hallja, amint szemembe néz...
Benne még csíráznak a titkok, bennem már a virágzáson túl, talán gyümölcsöt is teremtek,
bár ettől még titok maradtam, nem kisebb,
mint amikor baba-ártatlansággal, bizalommal néztem a világba, szeretteim szemébe...
Az ember istenképmás... Isten az abszolút Titok.
Mérhetetlen mélységéből ( magasságából? ) talán Ő tekint szemünk ablakán át teremtett világára...
Nem tudom, - elég, ha szemembe néz, visszanézek, és értjük egymást,
Budha nyugalommal hallgatjuk egymás hallgatását.
