Egyszer megsejthettem az egek kékjét és hogy a gyöngyvirág csöndje mit jelent. Utam lett az a néhány kurta fényév, hogy pár kacat közt lássam a végtelent. Templomom voltál, hogy bűnös lehessek, benned magamért mormoltam száz imát. A gyümölcs - amit már régen megettek - jobban bódított, mint bármely ópiát. Lakhattam messzi, egy idegen házban és mégis izzó tűzhellyé vált szavad. Mert féltem fázni ott, ahol csak láz van, otthonom leégett a parázs alatt. Álltam egy hídon - ugyanaz a híd volt -, a Napot vágytam, de csak sötét éj lett. Alattam a mély, fölöttem az égbolt; így repülnöm kellett, hogy földet érjek. |