Elnémultak a suttogó tavak,
kristályba fagyott a hullámverés;
a partok fehérek lettek és
 a fák a szélcsendben elalszanak.

[…]

Az utcákon párhuzamos nyomok,
az egyik sietős, a másik kimért;
mindegyik elment valamiért;
egy perc múlva utánuk indulok.

Elmosta a szél a kontúrokat,
összeolvadt az elöl és a hátul;
a nehéz döntés így reám hárul:
 elfussak, vagy inkább itt maradjak?

Párát lehelek a jégtükörre,
lázas arcommal megmelegítelek;
valaki idekarcolt egy nevet;
 azzal fekszem a sírgödörbe.

Betemet lassan a szakadó hó,
csapdába estek az éltető zajok;
álmodok, harcolok, s elhallgatok:
 halkan ellep a puha takaró.

[…]

Elnémultak a suttogó tavak,
kristályba fagyott a hullámverés;
a partok fehérek lettek és
 a fák a szélcsendben elalszanak.

Elnémulnak a suttogó szavak,
emlékekkel harcol a felejtés;
a hangok távoliak lesznek és
 a szívek csendesen kialusznak.