Egyre több helyről hallom könyvekkel, cikkekkel, zenei alkotásokkal
szembeni kifogást, mely szerint „nem
értenék meg az egyszerű emberek.” Máshonnan pedig azt, hogy az
egyszerű emberekre is gondolni kell. 

Van,
aki még ezt is fokozza: „Az
egyszerűbb emberek nem fogják megvenni.”

A
modern világ egyik betegsége, hogy látszólag mindenki az egyszerű emberekre
hivatkozik, de senki nem törődik velük. A másik pedig az elsőből következik,
hogy senki nem hivatkozik a nem egyszerű emberekre.

Egyszer
jó lenne megtudni, kik is az egyszerű emberek. Szeretném egyszer látni a
képviselőjüket, aki előlép a szürke tömegből, s közli, hogy ő egy egyszerű
ember. 

Természetes
az is, ha valakit egyszerű embernek nevezünk, az mindjárt felháborodik rajta, s
visszautasítja ezután mindenféle közeledésünket.

Nagy
kérdés, hogy ki az egyszerű ember! 



Múltkor egy
olyan emberrel beszéltem, akiről azt feltételeztem, hogy egyszerű. Élénken
visszautasította. Majd egy pohár bor mellett azt mondta:

-
Tudja, én egyszerű ember vagyok…

Fél
órával azelőtt szájon akart vágni, most pedig szemlesütve ismeri el.

Olyan
ez, mint a zsidókérdés. Ha valaki azt mondja egy zsidónak, hogy zsidó, az
feltétlenül készüljön fel arra, hogy ezért a merész tettéért akár fel is
jelenthetik. Ugyanakkor olyan is van, mikor a zsidó bátran és büszkén közli
mindenféle előnyhöz jutás szándéka nélkül, hogy ő zsidó. Én ezt nagyon derék
dolognak tartom. 

De
térjünk vissza az egyszerűség kérdéséhez!

Be
kell vallanom, mikor ezt a szókapcsolatot hallottam, mindig éreztem a hanghordozásban
a normálistól eltérőt. Ez adta meg a kérdésemre a választ, mégpedig azt, hogy
az egyszerű emberek alatt a nem normális embereket értik. 

Viszont
vannak tanult, gazdag; valamint tanult és gazdag idióták. A számukat ne
becsüljük alá! E három csoport azonban mindkét feltételezést visszautasítaná.

Összegezve:
Visszajutottunk ahhoz az emberhez, aki egy pohár bor mellett így szólt
szemlesütve:

-
Tudja, én egyszerű ember vagyok…

Aztán
hirtelen a szemembe nézett, hogy meglássa, milyen lelki folyamatok mennek végbe
bennem a beismerése utáni másodpercekben.

Ilyenkor
a leghelyesebb taktika - egy jó kiadós verést úszhatunk meg azáltal -, hogy mi
is élénken tiltakozunk:

-
Hogy mondhat ilyet? Ön egyáltalán nem egyszerű ember. Sőt! Kimondottan
összetett, bonyolult!

-
Igen? – néz rám vissza bambán.

Ez
az a pillanat, amikor abbahagyni nem lehet:

-
És tudja mit?

-
Na mit?

-
Ön egy kimondottan okos, bölcs, nagyszerű ember. Hogy is lehetne egyszerű? Ha…
haha… Ha… Ugyan már! Ön egy okos, művelt, igazi összetett lélek.

Érdekes,
hogy ilyenkor senki nem tiltakozik. Különösen a legostobább emberek értenek
egyet. Szinte erőt merítenek a szavainkból.

Néhány nappal később találkoztam egy olyan emberrel, akiről én feltételeztem, hogy őt
érti a társadalom egyszerű ember alatt.

Nehézkes,
erős parasztember volt.  Szögletes arcába, mintha a két szemgolyót
valaki erőszakkal nyomta volna bele. Elhasznált kezével, csendes nyugalmával
ráébresztett arra, hogy íme, előttem áll az egyszerű ember. Gyorsan rávett
arra, hogy segítsek neki. Nem ellenkeztem, megijedtem az egyszerűségétől.
Egyszerűen szájon vág, s akkor megszűnik számomra mindenfajta filozófia.
Errefelé egyszerűen intézik el a dolgokat. És ez itt a lényeg. Az egyszerű
ember nem keresi a bonyolult megoldásokat. A többféle választás közül a
legegyszerűbbet választja. Míg én a munkámmal elszöszmötöltem órákat, addig ő
mindenfajta erőkifejtés nélkül az én munkám sokszorosát végezte el.

Így
maradt ideje újabb feladatokra. 

Szemem
előtt valósult meg a leghíresebb filozófiai tétel: az Occam borotvája.

És
mi még ezektől féltjük a könyveket…