Sínek között jártam minden este,
zajjal, bűnnel, hogy ne vigyem sokra…
Fejem rongyos eszme, gond és ámulat,
a világot töröm darabokra.

Mondogatták nekem egykor, mi a jó…
Mondták, hogy ne vétsek a jog ellen…
Ma is rongyos vagyok, az a rongyos,
s ma már a sokat is kevesellem.

Így lettem hát józan apák réme,
s még ma is kinevetnek rossz pulyák,
tőlem féltik nők a nőket, mindent,
ki feldúlja a polgár odúját.

Apró asszony szült meg engemet is,
olyanná tett, aki mindig temet.
Hamar meghalt, hogy én is vele haljak;
szíve rossz húsából gyúrta a szívemet.

Hogy mégsem lettem proli, tolvaj, cigány?
Mert a keze is az enyémmé lett.
Keze, bőre, gondos reszketése
nekem is adott egy keveset.


Kecskemét, 1991 őszén