Umberto Saba - Szomorúság után
Kenyerem ízében emlék rejlik bőven,
mit a koszos kocsma asztalára kaptam
egy elhagyott, kietlen, piszkos kikötőben.
Ínyemet keserű sör csiklandozza erősen,
s utam felén járva megpihenek gyakran,
ott, túl a hegyen egy őrtorony áll előttem.
Lelkemnek mély fájdalma immár csappan,
a néma éjben tág szemmel bámulok, halkan,
s egy révkalauzt, terhes feleséggel kutattam;
néztem hajóját, odvas, régi fája merülőben,
kéménye a nap fényét nyeli, mint a katlan,
de hosszú s kecses - talán gyermekidőmben
- úgy húsz éve - rajzoltam utoljára ilyet…
És nem gondoltam, hogy életemben majdan
még ennyi szépséges és édes gond zsizseg,
és ennyi boldogság zeng, mint dallam.
Umberto Saba - Dopo la tristezza
Questo pane ha il sapore d'un ricordo,
mangiato in questa povera osteria,
dov'è più abbandonato e ingombro il porto.
E della birra mi godo l'amaro,
seduto del ritorno a mezza via,
in faccia ai monti annuvolati e al faro.
L'anima mia che una sua pena ha vinta,
con occhi nuovi nell'antica sera
guarda una pilota con la moglie incinta;
e un bastimento, di che il vecchio legno
luccica al sole, e con la ciminiera
lunga quanto i due alberi, è un disegno
fanciullesco, che ho fatto or son vent'anni.
E chi mi avrebbe detto la mia vita
così bella, con tanti dolci affanni,
e tanta beatitudine romita!
