Őszülünk



Pufók arcu hajnal int,
szemével, az álmot bontja,

nagyot roppan, ahogy fordul

az ébredő minden csontja.




Cseppen a fény, mint a méz,
bódult, édes még az álom,
aztán elindul a kéz,
apró ráncot húz az ágyon.




Szeptemberi fény szitál,
fák alatt a sűrű csendben,

borzas füvek alá száll,

őszülni elenged engem.




 




Vetés 2014 09 10