Gyertek körém, kisgyerekek,

Ne dobjatok köveket,

Motyogok, amerre járok,

Moll Mageet szánjátok meg.

Uram szegény halász volt

A bűzös partok mentén,

És egész álló napon át

Heringet sóztam én.

S néha a sózóból lábam

Éppen csak húztam ám,

Az áldott holdfény alatt

A kavicsos utcán.

Gyenge voltam mindig is,

S újszülött volt gyermekem,

Egy szomszéd dajkálta őt nappal,

S én ringattam éjeken.

Kislányomra feküdtem,

Ti drága gyerekek!

S fagyos, tiszta hajnalon

Láttam, hogy mily hideg.

A fáradt nő oly mélyen alszik!

Uram sápadt s vörös lett,

Pénzt adott és hazaküldött,

Kinsale-be kergetett.

Ajtót bevágva elzavart,

Átkot szórt fejemre;

Csendben jöttem el onnan,

Nem látott szomszéd se.

Ablak, ajtó zárva s fakó

Zöld csillag ragyogott;

A csupasz ösvényen pedig

Némi szalma kavargott.

Csendben jöttem el onnan;

És egy kedves szomszéd,

A vén Martin csűrjén túl

Élesztgette tüzét.

Kiszedte belőlem, mi volt,

S bár pénzem elfogyott,

De szánakozva s dühösen,

Innom s ennem adott.

Azt mondja, férjem majd eljön

és hazavisz megint;

De járhatok én bármerre,

Házban, vagy odakint,

Ha fát pakolok, tőzeget,

Vagy kúthoz visz utam,

A kisbabámra gondolok

és siratom magam.

S néha érzem, biztos tudja,

Ha fenn ajtót nyit a Kéz,

Az Úr gyertyát gyújt, csillagot,

S a szegényekre néz.

Ezért hát, kisgyerekek,

Ne dobjatok köveket,

De gyertek fénylő nézéssel,

S Moll Mageet szánjátok meg.

2014-08-31
– 2014-09-02