November
A füst is feketén, kígyózva leng az égen,
s a juharfák fejéhez ködök kuporodnak:
utak hasadnak itt-ott gyászosan, sötéten,
s vak árnyak dőlnek a lámpaoszlopoknak.
Baljós csöndet terelget a pasaréti házsor,
s a tetőkre nyúlós párát szitál az alkonyat,
torz átok ül a tájon, százszor és százszor:
a lélek bolyong, de csak sötétben tapogat.
Sárga, beteg levelek dúdolnak: sajgó ének,
lebben az avar - tejszerű köddel beszőve -,
sós szél hörög, nekifeszül a kőkerítésnek:
vajákos ősz lett - az utcák szürke legyezője.
Már minden holt itt: hideg, bús enyészet,
tar ágakon koppantgat a hosszúhajú zápor.
Majd a vihar feltör minden szent pecsétet:
otrombán kiűzve embert, s állatot zugából.
Ócska, tépett gúnyává hűlt a nyári pompa,
jaj, hol van már az én egykor kék egem…?!
Minden, mi virult, így dőlt fél évre romba…
Mondd, miért? Miért fáj ez így nekem…?!
Budapest, 2014. november 1.
Budapest, 2014. november 1.