Édes hazám
(József Attila versén tűnődve)
Megállok és szomorkodva nézem,
mivé is lettél drága, szép hazám.
Akár a zsákmány forogsz enyves, tolvaj kézen,
s az élősködők kártyaasztalán.
Te vagy a fődíj, hát emelik a tétet,
egy zsetonnyi érték: egy üres ígéret.
Száz falvad nyomora előtt
egy városrésznyi csillogó látszat.
Telek, melyet a mocsok s a gaz benőtt,
majd egy bank emel rá újabb székházat,
s mellé megépülhet talán a fényes pláza,
netán a biztosítók flancos, márvány irodája.
Hol valaha tapsikoltak a jázminok,
ma csak a többször megrágott szemét,
moslék, hányás, sár és piszok…
- terméketlen föld a koporsótöltelék.
Az ember hallgatag, szorong, tördeli kezét,
s fájdalmas sóhajokból komponál zenét.
Esetleg félrenéz és bólint, mert élne,
akárhogyan, de mégiscsak szabadon.
Vagy nekivág, megy nyugatra, délre,
s reménykedik, míg termel egy szalagon,
hogy lesznek ráncai, lesz ölébe ugró unokája,
s nyugdíját nem nyeli el egy futballpálya.
Hisz itt a nemzeti lobogó helyett
reflektorfényben leng a szögletzászló.
A díszpáholyból a bamba tömegre nevet
az öltönyében távolról embernek látszó.
…s mondja, a tudás ha végleg megkopik,
majd a tantervbe iktatjuk a gombfocit.
S kinek a legfőbb szolgának kéne lennie,
elköltözik nyaralni egy várba.
Rongyokban kellene a népért tennie,
nem páváskodni királyi palástba,
s megsértődve egy országon bosszút állni,
mert Jézus még sohasem hívta meg vacsorázni.
A törvény sem maradt a rendnek őre.
Másoknak játszó-, sokaknak csatatér.
Aki hozza, az jól megél belőle,
aki betartja, az örül, mikor ha hazaér:
nem várja felszólítás, se számla,
s feje alatt még nem lefoglalt a párna.
Esély sincs arra, legyen ez másképp:
a korruptság a falakba ágyazza magát.
Ha feltűnik olykor egy csöpp tiszta szándék,
másnapra elnyelik, nem leled nyomát.
Kacagva fűzik láncra kettétört fogát
a parancsra mozgó bábok, a honatyák.
______
Édes hazám, legyél ma bátor,
s nyisd meg a földet a lábuk alatt,
azoknak, akik néped nyomorából
s testednek kínjából gazdagszanak!
