Ajtót nyitok s magamba lépek,
szobámban csönd van, épp hallgat a múlt.
Foltos falhoz simul a lélek,
ahol a festék már, itt-ott fakult.

Papírlapok, levetett láncok,
halovány képek, sok törött keret.
Szekrény mögött egy fáradt látnok,
s álarcát tartva egy megunt szerep.

Vágyak s álmok rendetlen rendben,
s helyére téve az összes pohár.
Itt vagy Te is, a fátylad lebben,
s közös a párna az ágyon, mi vár!

Az ablak zárva, kopog a fény,
gyakran jön erre, hisz' nagyon szeret.
Övé a kulcs, a zár az enyém!
Szétárad bennem, és úgy nyit teret.

Szemem nyitom, kilátok innen,
maradni vágyom, meg van mindenem.
Szívemben ott él fénylő kincsem,
s lelkemben lakik az én Istenem!