Kárhozat
Kigyulladt lent a régi part,
sziklámon szürke pernye ül.
Mohó a láng, a völgybe tart,
a füst az úton szétterül.
E tűz az égről fényt harap,
elégett felhők hamva hull.
Korán aludni tér a nap,
már pirkadatkor alkonyul.
Utcák kövére dől a rend,
félelmet kelt a félhomály;
vad harci zaj s halotti csend,
felváltva hallgat, ordibál.
Az ember sejt - bár mit sem ért -,
a gyilkos is csak áldozat.
Hol Istent ölnek Istenért,
ott Földön, Égen kárhozat.
