Sivár szobámba szürke árnyak
lépnek,
s ágyam mellett a hajnal
álldogál.
Egy része bódult még a józan
észnek,
s kavargó emlékképeket
csodál.

S már újra ott vagyok, ahol a
parton
aranyló fényben sétáltam
Veled.
A nyár még lángolt, ránk
köszönt az alkony,
a tóra néztél, s csillogott
szemed.

Lám, életünkből egy parányi
részlet,
miként segít ma, mint ringat
s mint éltet,
és űzi tőlem mindazt, ami
bánt.

Ha nem vagy itt velem, így
adsz nyugalmat,
pihenhet lelkem és a testem
alhat.
Te dobbansz bennem szívverés
gyanánt.