Mikor kaszált réten járok, s nézem

A lenyírt, friss sarjút, 

Elhever harmatos zsúpként és

Itt ér véget félig az út.

S mikor a kertembe lépek és

Panaszos madárdal búg 

A száraz gazkupac felől, az

Minden szónál szomorúbb.

A fal mellet egy kopasz fa áll

Rajta egy barna levél, 

Meg-megrezzen, s puhán, zörögve

Előbb-utóbb földet ér.

Utamnak lassan vége lesz, de

Virágot azért szedek: 

Fakó-kék csokrot, őszirózsát, 

S megint elviszem neked. 

Robert Frost: A late walk

When I go up through the mowing field,

The headless aftermath,

Smooth-laid like thatch with the heavy dew,

Half closes the garden path.



And when I come to the garden ground,

The whir of sober birds

Up from the tangle of withered weeds

Is sadder than any words



A tree beside the wall stands bare,

But a leaf that lingered brown,

Disturbed, I doubt not, by my thought,

Comes softly rattling down.



I end not far from my going forth

By picking the faded blue

Of the last remaining aster flower

To carry again to you.