Talán
Magamba lépek és kétség fogad,
s riasztanak a szomorú árnyak.
A korlátok között mindent szabad,
mégis csupán csak dermedten várnak.
A tetteimet most innen nézem,
s ha versemet szavalja orvosom,
megnyugszik lassan a másik részem,
a szívemet szavakkal foltozom.
Kezem remeg, ha meghat egy lábnyom,
s elfojtja bennem a jelen szavát.
Nehéz a terhem, fájdalmas látnom:
apró a gyermek s túl nagy a kabát.
A háttér szürkül, a díszlet korhad
tapintható és bánt az alkonyat.
Talán majd minden álommá olvad,
s elenged az, mi most még fojtogat.
