Fohászt lobog most minden gyertya lángja, az ember kérni itt ma mit se fél. Pusztít, s abból merít sebet magára, majd azt mutatván irgalmat remél.
S ha véres ökleit szerszám takarja, nem házat épít, csak vak gödröt ás. A lelkét rég az ördögöknek adta, a romlottságán máz a csillogás.
Köréje hull az áldott ünnep fénye, s mert úgy szokás, meghallgat egy misét. Most esküszik a testté lett Igére, s nyomban meg is szegi ígéretét.
|