Tükörben
s magamra leltem szép szavak között.
Mohóság lenne, kérnem több kegyelmet,
itt áll az Isten a hátam mögött.
Arcodra nézek, s verssorok születnek,
s ismerni vélem csillagok szavát.
Nyugtat smaragdja tündöklő szemednek,
s álmom békés, ha két karod fog át.
Mi végre sírnék, rosszabb is lehetne,
de olykor a düh tákol más utat,
s a józan ész hiába csap kezemre,
s ki nem szeret, az rajtam jót mulat.
Tükröm beszédes, félmosoly a számon,
most azt mutatja, mit rontottam el:
hol folyt a festék, hol szakadt a vászon,
hol léptem túl, miként s azt mennyivel.
Akármi bánt még, mind aranyra váltom,
s hozzáteszem a régmúlt kincseit.
Örömmel olvas majd minden barátom,
s büszkébben az, ki régen nincsen itt.
