A nevünket kaptuk, s hordoz ősi átkot, vérünkben ég még ezer év remény, virágokba mártott szemünk alatt ráncok, talizmán angyalt ég a szemfedél.
Sebekkel gyászoltunk, s oldódtak remények, hétágra font napunk halálig elkísér, kardtól keményedett marka a tenyérnek, nem üt már, csak alamizsnát kér.
ha már nem hallasz, tudod, elszállt a hangom, kabát gallérra dér száll és kötél, az asszony sírdogál, és búcsút int a gangon, hiába várja, haza sose tér.
|