Sötét vizek
Valahol indul egy autó,
asztmás vénember sort köhög,
lelép a szelíd megváltó
elgörbült vas sínek között.
Préselt, kölcsönvett világunk,
igét, igére álmodik,
egyforma mozdulat, utánuk
zihálva káromkodik.
Sötét vizekre csábulok,
s túlélem, ha marad erőm,
a gyászoló imát morog,
ahogy átnéz a szemfedőn.
Szatmárnémeti 2016 02 19
-
