Szétvált az út
őszi erdőben,

Sajnos mindkettőn nem járhatok,

Csak álltam hosszan és merengtem,

Az egyiket követte szemem,

Míg elnyelték a sűrű bokrok;

Majd a másikra
vitt a lábam,

Szép volt – talán jobb is - ki tudja,

A zöld fű csalogatott onnan,

Így ezen indultam, de tudtam,

Hogy épp annyian jártak rajta.

Két út feküdt
ott - ugyanolyan,

Az avar rajtuk érintetlen.

S a minap én az elsőn jártam!

Hogy hová vitt el, azt jól tudtam,

De hogy visszatérnék, azt kétlem.

Mindezt nagy
sóhajjal mesélem,

És évek múlva is így lesz ez:

Az út kettévált az erdőben,

S a kevésbé ismerten mentem,

És minden különbség ebből lesz.

The road not taken

Two roads diverged in a yellow
wood,

And sorry I could not travel both,

And be one traveler, long I stood

And looked down one as far as I could

To where it bent in the undergrowth;



Then took the other, as just as fair,

And having perhaps the better claim

Because it was grassy and wanted wear,

Though as for that the passing there

Had worn them really about the same,



And both that morning equally lay             

In leaves no step had trodden black.

Oh, I kept the first for another day!

Yet knowing how way leads on to way

I doubted if I should ever come back.



I shall be telling this with a sigh

Somewhere ages and ages hence:

Two roads diverged in a wood, and I,

I took the one less traveled by,
And that has made all the difference.