A szél borzolta bokrok oly csapzottan álltak, s a fákon könnyezett sok megsebzett levél. Kicsorbult éle fájt a görnyedt kardvirágnak, s a tócsák közt vérzett egy rozsdás vasfedél.
Patakzó víz rohant, hol már kibújt a borsó, a kerti csap körül bokáig ért a sár. A járdán úgy feküdt, akár egy furcsa torzó, a szétázott s fületlen, régi, rossz kosár.
A lucskos udvaron kövér giliszta mászott, rigó kutatta át a földre hullt akácot, s a pára úgy szitált, akárha esne még.
Az árok partján szürke árny ücsörgött tétlen, mellette oszlop állt derengő halvány fényben, s felettük egyre csak nyújtózkodott az ég.
|