Kitérnek előlem az árnyak,
sötét szemükben elégett remény,
kiégve én is, fogom a zárat,
s nem merek lépni a Hold szőnyegén.

Kezemben reszkető hangokat sírnak
az erek és inak, bokámba tép a kín,
lebegő valómmal füstkarikát írnak
elfelejtett esték, valahol, odakinn.
.......................................
Aki csak ad, magát oldja,
türelmesen, míg jön a vég,
lassan fogy el szeme holdja,
elhagyva lelkét, örömét.

Vetés 2016 06 01