Ismét Paál Zsolt Lovak a hajnali szélben című regény epizódja indítja a friss lapszámot.
Mintha nyugvópontra jutna a történet, hiszen nem külső cselekvések, hanem belső narráció adja a monológszerű történetmesélést.Mégsem unalmas, inkább erőteljes, ahogy a lélek anatómiáját feltérképezi a szerző.

 *

Kovács Anikó a legnehezebbet vállalta, magyar verset egy igen bonyolult nyelvtanú, nagy klasszikus nyelven igyekezett megszólaltatni. Versfordítása pontos, a sorok tartalmukban követik az eredetit, a hangrendi egyezés is megfigyelhető. A francia változat tömörebb, anyagszerűbb, viszont mélyzenéjű harangjáték a magyar eredeti csilingeléséhez képest. Talán nem sértő, de a fordítás ősziesebb, mint a magyarul megírt költemény.

*

Böjte János szép szavakkal emlékezett az ötvenöt évvel ezelőtti focisikerre. Írásában fontos, hogy a magyar szellemiség és lelkiség történeti távlatokat nyit.

*

Magdás Emőke írását fiatalos pátosz és ifjúi naivitás jellemzi. Halálról ír, öngyilkosságról. A téma nehézsége a legnagyobb íróknak sem rutinfeladat, mi több, általában a legprovokatívabb csapda. Ezért itt sem kapja az olvasó azt a súlyos és vigasztalan katarzist, de megkapja egy mélyen érző ifjú hölgy formálódó világnézetét egy minőségében is gazdagodó nyelvre hangolva.

*

B. Szabolcs Csaba írása életkép prózában. Itt egy bölcsességben megerősödött író tekint hátra, egy rettenetes történelmi kataklizma iszonyú napjaira, mikor a boldogság egy másfajta érzékelésének képessége lobban fel az emlékezés rőzséi között. Bölcs és nemes írás.

 
*

Rácsai Róbert szecessziós költeménye érdekes múltidézés, sikerült szójáték némi rokokós pompával, holdfényes álmodozással.
Sok réteg megfigyelhető benne, kelta álomvilág, francia szimbolizmus, magyar impresszionizmus.
Öröm olvasni ezt a kellemesen ringatózó versed, de veszélyes út is ez a lírai játék, mert a szerző modorossá, anakronisztikussá válhat.

*

Vesztergom Andrea újabb szonettvarázsa ismét az angolszász óborok dús ízét adja, s itt még inkább fennáll a modorosság veszélye, az angol költemények sűrű, ma már kissé teátrális pompázatossága, epigonszerű utánzásának öncsalásával.Andrea nagyon pontos, többnyire ötös, ötödfeles jambusokban írja verseit, s pontosabb, mint a Keszthelyi-féle fordításkísérlet. Bár itt is előfordulnak apróbb ritmushibák, de az egész gyűjtemény grandiózus, ritka, s nagyszerű képektől gazdag. De fontos, hogy a szerző ezekben a hatalmas ambícióval megfogalmazott írásokban ne vessze el az egyéniségét, saját hangját.

*

Kovács Anikó Lassú éjszakái nagyszerű elégia szépen hajló antik mértékekkel, melyekben később belevegyülnek más képletek is, így Anikó versei inkább rapszódiák, mint elégiák. Óhatatlanul Petőfi Egy gondolat bánt engemet… című költeménye köszön vissza a Kovács Anikó-versekből. Javaslom a költőnőnek, hogy új témát és új hangot is próbáljon, hiszen műfordításai azt mutatják, hogy fegyelmezett tud lenni, és igen sokhangúvá képes válni költészete, mely több dúrt és trocheusi zengést követel meg tőle.

*

Tamás-Tarr Melinda itáliai magyar költő, de leginkább esszéista, s ez versfordításain is látszik.
Versfordításai mögött inkább a tudósi attitűd mutatja meg önmagát, mint szenvedélyes és akár eksztázisokat megélni akaró költő, pedig eszközei és egyénisége megvan ehhez. Ezért a lágyan hajló olasz líra néha keményen szól.
Mindezekkel együtt értékes és tiszteletreméltó minden írása, magyarsága és a tudomány iránti elkötelezettsége példaértékű.

Dr. Ladó László