Ki gyakran jár a fák alatt,
de nem keres, csak rejteget,
kinek csöpp vágya sem maradt,
esőt csodálni s felleget,
ki megvadul, ha lelkesül,
és öklöt adva nyújt kezet,
kiben csak kő van legbelül,
ki másból él s máson nevet,
kinek hangjában sír a szó,
kinek szemében fúl a fény,
kinek a lelke néma tó,
amelyben úr egy szörnyű lény,
kinek szívében drótkötél
feszül meg pengő húr helyett,
ki meghátrál, ha  eltökél,
az egy se
más, mint elveszett.