I.
Elnyargalt április,
Pengő szélben verdeső szívvel.
S adósai vagyunk mind, akiknek
Játékos kedvét messzire vitte,
Zökkenő időnkkel zörögve,
Egy álmatlan éjjel.

II.
Akácözön omlik, mézelő
Virágtól roskadnak az ágak.
A természet mindenkoron
Újjáalkotja önmagát.
Bármit tervezhet, szervezhet,
Tehet az ember, az nem tart
Sohasem egy óránál tovább.

III.
Sok eső hullt, szakadár
Szelekkel együtt nő az égig
A zöld elhagyatottság.
S fuldoklik benne a május.
Szívre szakad sziromeső,
Föld sarában gesztenyeág,
Bakancsosodik az idő.

IV.
Meggyfavirág szirom-szőnyeg
Lábad alatt. Szomorúfűzek
Sárga-fehér glóriája sötétlik
A kék-fekete ég kapurácsán.
S az üvöltő orkán ölében
Ájultan hever a délután.

V.
Meleg front kábít.
Levedled magadról az irgalmat,
Mint kígyó a bőrét,
S ottmaradsz rabnak:
Elve hullató, pőre, arcátlan
Hedonistája, e hangtalan üvöltő,
Elkurvult világnak.