I.

Eszembe jutott a repülő.
És azután az idő,
Ez a tejfehér hajú, álmatlan varázsló,
Ki újra és újra összeborzolja ritkuló hajunkat,
Gyér szakállunkat tépdesi odvas éjszakákon,
Nyesegeti emlékeink vadhajtásait,
Mikor elvadult kertjeinken végigtekint.
Gazdátlan éveinket morzsolgatja ujja,
Összeszövögeti újra és újra
Áldomásos pillanataink lefejtett fonalait.

II.

Csendjeinkbe tépnek stuka-keselyűk.
Vigasztalhatatlanok, mint tört májusfa-ágak
Vérében vergődő, nyegle angyalok.
Tollhavukban gázolunk térdig, éjeken át.
És itt van újra és újra, mint a konok ősz,
A térdhajlító, vak nosztalgiák ideje,
Mikor borért remegő, reszketeg arcokon
Orgiázik a kétely, s a veterán jó szándék,
Mint ködbeveszett álom, elszenderül,
S régi vonásainkba beledermed a derű.
Gyöngysor a munka az éjszaka habjaiba
Mártózó kényszermunkás asszonyokon.

III.

Mint varázsszőnyeget, úgy teríti eléd e kor
Újra és újra, könnyű adományait.
Szárnyalj ég-magasan a megadott határokig,
S megláthatod odafent majd, hogy súlya
Csak a sóhajnak van itt.

2010. május