Ha kérnéd, máris hozzákezdenék, Hogy szenderedésig makogjak kútmély Bölcsességeket, örökölt közhelyeket. Kéretlen adnám a nemzeti jelmezeket, Öltsd magadra jó előre, jobb időkre őket, Hogy átmeneti éveidben is otthonosan Érezd magad itt ezen a hazányi réten, Hol néked fű is, csak harapásnyi terem.
Számolatlan szórnám fejedre Pompeji Lávahamvait, hogy ártatlan álmaidat Ne zavarják össze a valóság gubancai. Megidézném nyáresteken Don Estebánt is, Hogy szerelmes románcot zengjen kerted Dús ölén, s ezer mediterrán képzet zúgjon A rónán feléd, hogy megérezd a tengert, Mobilmedencéd árnyékos partjain.
Mindez a tiéd lehet, s ezen felül minden, Amit még szeretsz. Millió illúzió vár készen, Hogy szabadnak hihesd magad, s vágyaid Láncán a lakat: a szabad akarat. Nem hiszel A szemednek sem, mely a világra nyit kaput, Azt hiszed, hogy sorsod-éled, széles úton Nagyszerűt, de cifra leplet tart eléd végzet, Terve van rá, hogy bevégezd elgondolásait.
Ha kérnéd, de te ilyet nem teszel. Járatlan Útra te sohase tévedsz, ártatlan szemmel, Követed álmaid, bárhová vezérel is ezer Képzet társtalan fondorlata, te nem remegsz. Dactalan vagány vagy, s nem ostoba szájhős, Kit elpuhít rögtön egy kiadósabb falat ígérete. Világ jámbora, te! Egyetlen, kinek türelme Még kitarthat a következő feltámadásig.
2016. augusztus 9. |