Falon békés esti árnyak,
s egy vén tükör a lány megett,
tükör vizén keze hattyú,
játszott a lány – de remegett.

Ujja alatt hangok soka
forr és felbúg – mint bús hadak...
Barna fürtje homlokában,
s arcába ég e pillanat.

Kerteken az est dorombol,
s minden lombot tűzzé lázít,
ablak alá rózsa fut fel,
hol a lányom zongorázik.