Rossz volt
az éjjel – az én problémám,  

kávéhab pislog rám nagy mogorván,

olyan kelletlen indul a reggel,

morgolódok a fáradt hideggel,

a macskával a lábaim alatt,

zsémbeskedek a kemény vaj miatt,

tudja az Isten, nem jó a kedvem,

kapar a torkom, erre ébredtem…

… és
mondogatom csendben magamban,

hogy a világgal valami baj van.

A zajos
utcán kisebb szeméthegy,

eldobja csikkjét, aztán továbbmegy

a „mit-bánom-én”, közönyös fajta,

valami űzi, valami hajtja,

fekhetne halott a szürke járdán,

csak menne tovább, semmit se látván,

vállát megvonná – oly mindegy neki,

a csikket majd más biztos felszedi,

… s fejem
csóválva suttogom halkan,

hogy a világgal valami baj van.

Körbenézek
és benzingőz fogad,

savmarta erdők, szennyhabos patak,

földet szipolyoz mohó műtrágya,

rengeteg minden megy a kukába,

tiszta levegő, víz és étel kell!

Szmog van, iszap meg tartósítószer.

Mindenben érzem: a Föld haldoklik,

de alig hallják meg jajszavait,

… és mondogatom,
már hangosabban,

hogy a világgal valami baj van!

Nem szólhat
szavam akárki ellen,
ma csaló s hazug a feddhetetlen,  
kapukat zúz, mint a faltörő kos, 
s ha tiltakozol, a sárba tapos, 
lophat bármennyit, s jöhet kárhozat, 
övé lesz újra a sok szavazat, 
megtagad népet, hazát s elveket,
nagyobb áruló sosem született, 

… és ordítok, mint a sebzett vadkan,

hogy a világgal valami baj van!

Vakok
vagytok tán, hé, ti emberek!

Nincsen szátok és nincsen fületek?

Hol marad az ész, hol van a lélek,

amikor mindent átjár a méreg?

Miért okoztok ily tengernyi bajt?

Ránk hull az alkony, és mit szóltok majd,

mikor az Isten egyszer megkérdi:

Mondjad hát ember… tényleg megéri?



… és így szól az Úr, ott a magasban:

Ember… Gyermekem… Vedd észre: BAJ VAN.