Az ajtó nyitva áll, én bárhová mehetnék, halk sóhajok között eloszló félhomály; rég látott titkokat rejt még megannyi emlék, megsebzem talpamat, vérzik, de mégse fáj.
Oly sokszor az kísér, mit szívesen felednék, de most Te jössz velem, s mosolyt hozol, Mamám. Szemedben láng lobog, kigyúlnak régi esték, s hajnalt simít kezed az égbolt homlokán. |